Póhr Frigyes

Operatőr, drónpilóta, fotós

8 évvel ezelőtt kezdetem el fotózással foglalkozni, eleinte csak hobbiként. Az évek során pedig egyre komolyabb szerepet töltött be az életemben. Ehhez hamar társult a videózás is, ami teljesen új távlatokat nyitott meg számomra, lehetőséget adva, hogy kiéljem kreativitásomat.
Munkám minden területén szeretek elveszni a részletekben. Napról napra igyekszem fejleszteni magam, hogy mindig a maximumot tudjam nyújtani bármilyen kihívással is állok szemben.
Nagy örömmel tölt el, hogy ma már legjobb barátommal együtt dolgozva építhetjük közös vállalkozásunkat.

Rádonyi Damján

Operatőr, vágó, fotós

Körülbelül 5 éve foglalkozom komolyabban fotózással, videózással, valamint ezek utómunkájával, de mindig is kreatív területen szerettem volna elhelyezkedni.
Elég extrovertált személyiségnek tartom magam, aki könnyen megtalálja a közös hangot másokkal. Hálás vagyok, hogy ezzel foglalkozhatok, hiszen mindig van lehetőségem megújulni, új kihívások elé nézni.
A legfőbb célom, hogy ügyfeleink számára a legjobb tartalmat készítsem el, mind a kamera mögött, mind a vágóasztalnál, hogy mindenki elégedetten és büszkén tudhassa magának az elkészült filmet, emlékdarabot.
Remélem dolgozhatunk együtt és mi lehetünk a szerencsések, akik megvalósíthatják álmaitok projektjeit.

Pár pillanatkép rólunk

Image Slide 1
Image Slide 1
Image Slide 3
Image Slide 3
Image Slide 3
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

Referenciáink

Videós referenciáink megtekintéséhez kattints ide

Fotós referenciáink megtekintéséhez kattints ide