Esküvő

A nagy nap, aminek tökéletesnek kell lennie. Esküvői videótokat épp ezért közösen, már az előzetes egyeztetéstől kezdődően együtt gondoljuk ki, hogy még a legapróbb részletek is passzoljanak az elképzeléseitekhez. Amikor pedig eljön a várva várt nap, mindketten azon leszünk, hogy ezt a fontos alkalmat legjobb tudásunk szerint örökítsük meg. Az elkészült videóval pedig egy gyönyörű emléket adjunk át nektek, amit az évek múltán is örömmel nézhettek vissza, felidézve minden pillanatot.

Esküvői videózás

Image film

Minden cégnek, vállalkozásnak fontos, hogy hogyan gondolnak rá. Éppen ezért lényeges, hogy értékeit, erősségeit miként képviseli. Az image film segítségével, arra törekszünk, hogy megtestesítsünk minden ilyen erényt, bemutatva céged tevékenységét, szolgáltatásait. Jó reklámot létrehozva, amivel még több embert érhet el.

Image Film
Vállalkozás bemutató kisfilm

Aftermovie

Legyen szó bármilyen rendezvényről, a legfontosabb mindig is egy dolog lesz: az élmény. Az aftermovie lényege is éppen ez, átadni az esemény hangulatát, érzéseit. Akár egyszeri show, amire érdemes visszaemlékezni, akár rendszeresen megrendezésre kerülő program, amit a jövőben célszerű reklámozni, az aftermovie a legjobb választás. A videó lehetőséget ad minden megtekintőnek, hogy átélje milyen is részt venni egy ilyen alkalmon.

Aftermovie
Koncert Videózás
Esemény videózás

Rendezvények, konferenciák

Céges rendezvények esetén gyakran felmerül az igény, hogy dokumentálva legyen az esemény. Mivel minden ilyen alkalom egyedi, és megismételhetetlen, fontos, hogy miként van megörökítve. Profi eszközökkel minden pillanatot rögzítünk. Az elkészült anyagokat rövid időn belül rendelkezésre bocsátjuk. Biztos lehet benne, hogy nem okozunk csalódást.

Rendezvény videózás
Konferencia videózás

Fesztiválok, koncertek

Legyen szó bármilyen rendezvényről, a legfontosabb mindig is egy dolog lesz: az élmény. A koncertek vagy fesztiválok lényege is éppen ez, maradandó emléket hagyni a résztvevőkben. Akár egyszeri show, amire érdemes visszaemlékezni, akár rendszeresen megrendezésre kerülő program, amit a jövőben célszerű reklámozni, tudjuk mi a dolgunk. Fotóinkon keresztül mindenki átélheti az alkalom hangulatát, érzéseit. Portfóliónk magáért beszél.

Koncert Fotózás

Családi fotózás

Kapjátok el a legszebb családi pillanatokat, hogy örökre megmaradjanak! Legyen szó vidám nevetésről, összebújásról vagy épp egy játékos pillanatról, segítünk, hogy ezek az emlékek igazi örökséggé váljanak. Nálunk a fotózás nem csak a képekről szól – ez egy kötetlen, felszabadult élmény, ahol minden rólatok szól. Engedjétek meg, hogy megörökítsük a szeretet, a kacagás és az apró, de fontos pillanatok varázsát, amit évek múlva is szívesen idéztek majd fel. Mert ezek a pillanatok igazán számítanak!

Családi Fotózás
Portré otózásF

Rendezvények, konferenciák

Céges rendezvények esetén gyakran felmerül az igény, hogy dokumentálva legyen az esemény. Mivel minden ilyen alkalom egyedi, és megismételhetetlen, fontos, hogy miként van megörökítve. Profi eszközökkel minden pillanatot rögzítünk. Az elkészült anyagokat rövid időn belül rendelkezésre bocsátjuk. Biztos lehet benne, hogy nem okozunk csalódást.

Rendezvény Fotózás
Konferencia Fotózás